Szcientológia? Ki ne hallott volna róla? Mindannyiunknak lehetnek jó vagy rossz benyomásaink, tapasztalataink a társaságról. Ha nem is úgy mint szcientológia, akkor mint dianetika. Láthattuk ahogy az OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) előtt tüntettek, amit sikerült is bezáratniuk. Drogellenes kampányokat folytatnak, melynek célja, hogy szimpatizánsokat toborozzanak (fuss a drog ellen, egészségnapok, stb). A tiszta egészséges élet mellett teszik le a voksukat... és tiszta tudatot, megnövekedett IQ-t, és (mint egy "rendes" egyház) örök életet hirdetnek. Ahogyan a könyv prológusában is olvashatjuk:
Én a kilencvenes évek közepén kerültem kapcsolatba a szcientológiával amikor gyanútlanul kitöltöttem egy tesztet és beszélgettem az egyik önkéntessel. Tettem ezt tudatlanul, de ez a találkozás felkeltette az érdeklődésem. Majd különböző cégeknél láttam, hogy bizonyos tanfolyamok elismerő oklevelei lógnak a falakon amik szcientológus szemlélettel oltották be azt a céget a nagyobb profit, a jobb szervezettség ígéretével. Majd én is dolgoztam egy olyan cégnél ahol a munkatársak 80%-a hithű szcientológus volt. A termek falain L. Ron Hubbard idézetek lógtak, mindenki bőszen vezette a statisztikáit (amit szintén mindenki láthatott mert nyilvánosan ki volt téve a falra), nyereségjelentéseket kellett vezetni, volt a cégnek etikai tisztje. Röviden az egész cég a szcientológia elveivel volt átitatva. Ez a könyv segített nekem, hogy így utólag megérthettem, hogy miért úgy tettünk dolgokat úgy ahogyan tettük.
Norbert Potthoff barátokon keresztül lépett be a szcientológiába. Egy ártatlan személyiség-tesztel kezdődött minden, ami elvezetett egy kommunikációs tréningig (ahogy írja: "a tesztmegbeszélés valódi célja, hogy tréninget, vagy auditálást adjanak el" 26. oldal). Ezzel elérték, hogy egy új világot kínálhattak fel neki, ahol állandó fejlődésen mehet keresztül. Elvált feleségétől (10 éves házasok voltak két gyermekkel) mivel ő visszatartotta Norbertet a fejlődésben (együtt kezdték a tanfolyamot, de felesége nem haladt jól). Közben Norbert egyre inkább a jelenben élt; thetánja (élet anyag, energia, idő és tér nélkül) egyre inkább tudatosan működött. Majd új felesége lett, és lépdelt felfelé a ranglétrán, míg Clear lett, azaz megszabadult félelmeitől, hibás érzéseitől. Tagja lett a Sea Org-nak a szcientológusok elit csapatának ahova a következő "munkaszerződés" kötötte:
Nagyjából ennyi de jóval több. Állandó éjszakázások, heti 70 óra munka, éhbérért való rabszolgamunka, miközben ételre sem nagyon futotta az "alkalmazottaknak", és önkénteseknek. Szinte egy önkéntes munkatábor képe dereng fel olvasás közben a szemünk előtt ahol az emberek, hogy minél kevesebb időt veszítsenek futnak munka közben, mert a séta luxus lenne. Embertelen körülmények egy embertelen rendszerben, ez belülről a szcientológia. És mi a célja?
A könyvet a Kairosz Kiadó adta ki 2006-ban.
Megvásárolható a kiadónál, és itt: www.goodnews.hu
"A hírközlő szervek évek óta kiemelt helyen foglalkoznak a szcientológiai szervezettel, amelynek tagjai magukat "egyháznak" nevezik. A kritikusok azonban szektának, pszicho-kultusznak, gazdasági konszernnek vagy manapság politikailag extrém egyesülésnek is hívják.Mindig fontos a hiteles beszámoló egy-egy titkos társaságról, hiszen a szcientológia sok ága-boga közt könnyen elsikkad a lényeg egy lelkes érdeklődő, vagy Hubbard-hívő előtt. E könyvet megelőzően már megjelentek más könyvek is melyek a szcientológiával foglalkoztak (többnyire Veér András, orvos, ideg- és elmegyógyász tollából), de sajnos ezek nem ütötték meg a kívánt színvonalat, pedig nagy szükség lenne egy pszichológus által írt elemző könyvre, hiszen a szcientológia pszichológiai módszerek megtanulásáról és alkalmazásáról szól.
Hétéves szcientológia-tagságom alatt az összes fenti vonását megismertem: az álvallási őrületet, a gazdasági profitszerzési kapzsiságot, a jól kiötlött, rafinált psziehotechnikákat, amikkel az embereket manipulálják, valamint a nemzetközi irányítás hatalmi stratégiáit.
Mivel rendes tagként bekerüLtem a szcientoLógia vezetőségébe, így bepillantást nyertem szándékaikba és céljaikba, amelyeket szándékosan elhallgatnak, és még a Legtöbb tag előtt is titokban tartanak." (7. o)
Én a kilencvenes évek közepén kerültem kapcsolatba a szcientológiával amikor gyanútlanul kitöltöttem egy tesztet és beszélgettem az egyik önkéntessel. Tettem ezt tudatlanul, de ez a találkozás felkeltette az érdeklődésem. Majd különböző cégeknél láttam, hogy bizonyos tanfolyamok elismerő oklevelei lógnak a falakon amik szcientológus szemlélettel oltották be azt a céget a nagyobb profit, a jobb szervezettség ígéretével. Majd én is dolgoztam egy olyan cégnél ahol a munkatársak 80%-a hithű szcientológus volt. A termek falain L. Ron Hubbard idézetek lógtak, mindenki bőszen vezette a statisztikáit (amit szintén mindenki láthatott mert nyilvánosan ki volt téve a falra), nyereségjelentéseket kellett vezetni, volt a cégnek etikai tisztje. Röviden az egész cég a szcientológia elveivel volt átitatva. Ez a könyv segített nekem, hogy így utólag megérthettem, hogy miért úgy tettünk dolgokat úgy ahogyan tettük.
Norbert Potthoff barátokon keresztül lépett be a szcientológiába. Egy ártatlan személyiség-tesztel kezdődött minden, ami elvezetett egy kommunikációs tréningig (ahogy írja: "a tesztmegbeszélés valódi célja, hogy tréninget, vagy auditálást adjanak el" 26. oldal). Ezzel elérték, hogy egy új világot kínálhattak fel neki, ahol állandó fejlődésen mehet keresztül. Elvált feleségétől (10 éves házasok voltak két gyermekkel) mivel ő visszatartotta Norbertet a fejlődésben (együtt kezdték a tanfolyamot, de felesége nem haladt jól). Közben Norbert egyre inkább a jelenben élt; thetánja (élet anyag, energia, idő és tér nélkül) egyre inkább tudatosan működött. Majd új felesége lett, és lépdelt felfelé a ranglétrán, míg Clear lett, azaz megszabadult félelmeitől, hibás érzéseitől. Tagja lett a Sea Org-nak a szcientológusok elit csapatának ahova a következő "munkaszerződés" kötötte:
Én, Norbert Potthoff, ezúton beleegyezem, hogy munkakapcsolatba lépjek a Sea Orggal. Szellemi erőim teljes birtokában készen állok, hogy a Szervezet céljaihoz hűséges legyek, és ezen a bolygón és ebben az univerzumban megvalósítsam annak etikáját, teljesen és fenntartás nélkül. Hűségesen engedelmeskedjem e csoport elveinek, szokásainak és követelményeinek. Ebből a célból kötelezem magamat, hogy a Sea Orgnak az elkövetkezendő millió években szolgálatot teljesítsek.Ez után szinte a hatalom csúcsán volt. De látta a belső intrikákat, és titokban olvasni kezdte a Szabad Zóna leveleit, amiket ex-szci-tagok írtak, írásaikat hivatalos dokumentumokkal alátámasztva. De az i-re a pontot személyes meghurcolása tette fel.
Koppenhága, Nordland Hotel, 1984. december 5.
Norbert Potthoff
"- Legelőször is azt szeretném [Anne-Julie, a koppenhágai központ etikai tisztje], hogy írd fel az overtsedet [káros cselekmények, vétkezés a szcientológiai csoporttal szemben] és a witholdot [titokban tartott (visszatartott) bűntények]. Elvárom, hogy alapos munkát végezz, azaz holnapig nem is akarlak itt látni. Aztán egy új feladatot kapsz. Tudod, hová kell menned?Ez után megszökik, de nem hagyja magára a szervezet. Pénzhiány miatt ismét dolgoznak a szcientológiának; elősegítik egy könyv sikeres megjelenését, majd Norbert végleg szakítani akar a szcientológia rémuralmi rendszerével. Ez a szakítás magával vonja, hogy felesége elhagyja őt (szeparációs rendeletet adott ki a szcientológia), ahogyan ő is elhagyta első feleségét a szervezet miatt.
Csak bólintok, és a zsebemben ökölbe szorítom a kezemet.
...
Nincs messze az a szoba, ahol az erkölcsi eseteknek fel kell írniuk az összes bűntettüket és tévedéseiket, mindazt, amit még soha nem "gyóntak" meg. A levegő elhasznált. Körülbelül tizenöt ember ül mélyen előrehajtott fejjel az asztaloknál, és bűntetteiket jegyzetelik: hol, mikor, hogyan, kinek a tudtával és kinek okoztam kárt. Néhányan már levették az egyenruha felső részét. Szörnyen izzadnak. Itt kell majd holnapig ülnöm? Rosszul leszek, mégis nekilátok az írásnak a Hubbard által rögzített eljárás szerint.
A harmadik dinamika a társadalom. Melyikre gondolnak, a miénkre vagy a kintire, ahol a nem szcientológusok, hanem a szellemi betegek élnek? Életem legnagyobb részét természetesen kint töltöttem el szellemi betegként a szellemi betegek között. Akkor is rendelkeztem-e már a mostani felelősséggel? Hát persze, thetán vagyok, és mindig felelősséget kell viselnem, tehát az előző életemben is. De ha ez így van, holnapig vajon mindent le tudok-e írni? Sóhajtozva fogok neki a munkának. Azzal kezdem, hogy nem fizettem ki a büntetéseket a rossz helyen parkolásért, az életemet visszafelé pörgetem lépésről lépésre egészen a gyerekkoromig. Írok a tej pénzről, amiből édességet vettem magamnak, s azt is megvallom, hogy loptam a templomi perselyből, hogy kiegészítsem a zsebpénzemet.
Kora délután élem át az első mélypontot. Egyszerűen nem akarok többet írni, és hangosan átkozódom az egész eljáráson. Erkölcs, kérdem, vajon Hubbard így akarta-e? Egy fiatal tiszt mered rám kritikus szemekkel. Aztán egy külön lapra ír valamit sebtében. Kíváncsian figyelem. Biztos, hogy ez is egy azok közül, akik a Sea Orgnál nagy karriert akarnak befutni. Átnyújt nekem egy lapot, nyilvánvalóan annak a másolatát, amit az imént olyan serényen jegyzetelt le. Értetlenül meredek rá. Tényleg hangulat jelentést írt az átkozódásomról, azt állítva, hogy Hubbardat sértegettem. Feltehetően saját erkölcsi eljárására gyűjti a pluszpontokat, amikor másokat befeketít. Az eredeti lappal a kezében szalad ki a teremből és vissza sem tér. Anne-Julie etikátlan viselkedésemnek ezt a további tényét már bizonyára örömmel átvette.
Anne-Julie nem fogadja el a személyes bűnlajstromomat. Ezekkel a szavakkal zavar vissza:
- Még nem elég.
Végül, amikor már semmi sem jut eszembe, kitalálok egy bankrablást egy távoli bolygón egyik korábbi életemből..." (184-185. o)
Nagyjából ennyi de jóval több. Állandó éjszakázások, heti 70 óra munka, éhbérért való rabszolgamunka, miközben ételre sem nagyon futotta az "alkalmazottaknak", és önkénteseknek. Szinte egy önkéntes munkatábor képe dereng fel olvasás közben a szemünk előtt ahol az emberek, hogy minél kevesebb időt veszítsenek futnak munka közben, mert a séta luxus lenne. Embertelen körülmények egy embertelen rendszerben, ez belülről a szcientológia. És mi a célja?
"Az új stratégiánk ez [1986]: a politikai hagyomány becsmérlése, szociális nyugtalanság ok szítása az oktatásban, a már meglévő bizalmatlanság erősítése a hatóságokkal és a politikai vezetéssel szemben, az orvostudományba vetett bizalom megkérdőjelezése." (188. o)Végül, érdemes megfontolni szavait:
"A szcientológia tükröt tart elénk, és amit abban meglátunk, nem mindig kellemes. A szcientológia a mai társadalom jelensége, de nem csak az úgynevezett nyugati társadalmaké, hanem a föld minden országában megtalálható, ahol a teljesítmény kényszere uralkodik. A legkülönfélébb szociális és kulturális területeken volt megfigyelhető gyors elterjedése. Túl a nyelven, kultúrán és valláson -, melyek mindig viszonylag szűk és áttekinthető határok között mozognak - létezik egy mindent átfogó tényező, amit a szcientológia elterjedésének egyfajta közös nevezőjeként említhetünk: ez a gazdaság, a kereskedelem és a hatalmi politika, egyszóval a pénz dominanciája. A pénznek nincs szaga, mondták a régi rómaiak, ám azt ők is tudták, hogy ha az anyagiakról esik szó, akkor megszűnnek olyan fogalmak, mint a barátság és az erkölcs. A pénz és a kereskedelem mindig is szabad területeket, speciális jogokat és ezáltal olyan hatalmat szerzett, mely előtt még a koronás főknek is meg kellett hajolniuk.A szcientológia nem játék és mese. Senkit sem bátorítok rá, hogy felvállaljon egy nyílt küzdelmet, mivel hatalmas hatalom és pénzéhes szervezetről van szó, aminek a csápjai sok helyre elérnek.
A Szcientológiai Egyház mesés felemelkedése szorosan kapcsolódik a gazdasági spekulációkhoz. Az alapítás éveinek pszeudo-vallásos eszményképét sikeresen kicserélték a szcientológiai menedzsmentet. Az egyházi felépítésre jellemző hatalmi struktúrát azonban megtartották: valószínűleg az azzal kapcsolatos adókedvezmények miatt. Azokban az országokban, ahol a multiknak kismértékű adókedvezményért kellett alkudozniuk a kormányokkal, ott a kezdetektől fogva teljes adómentességgel működhetett a Nemzetközi Szcientológia. Így vált a hetvenes évek kicsiny és majdnem jelentéktelen szektája világméretű politikai és gazdasági konszernné.
A közelmúltban fontos eseményre került sor a Nemzetközi Szcientológia elleni harcban. 1993. november 27-én és 28-án ült össze az Első Wormsi Szcientológia Bíróság, mely igyekezett szakszerű és tárgyilagos kritikát megfogalmazni e szervezettel szemben.
Az ütés német szakértői itt fogalmazták meg az alábbi tézist, ami iránymutató lehet a szcientológiával kapcsolatban a közeli jövőre:
"A Nemzetközi Szcientológia (Scientology International), továbbá szekciói: a WISE (World Institute of Scientology Enterprises) , az ABLE (Association for Better Living and Education) és a CHURCH, valamint az ehhez köthető csoportosulások: így pld. NARCONON, APPLIED SCHOLASTIC, KVPM (Bizottság a pszichiátriai vétségekre az emberi jogok ellen), melyek alapvetően L. Ron Hubbard utasításai alapján működnek, messzemenőkig totalitárius, antidemokratikus mozgalmat takarnak, mely államellenes célokkal működik.
A szcientológia a szervezett bűnözés új formája."
Mindezeket csak egy lábjegyzettel kellene kiegészíteni: a szcientológia a politikai extrémizmus új formája." (233-235. o)
A könyvet a Kairosz Kiadó adta ki 2006-ban.
Megvásárolható a kiadónál, és itt: www.goodnews.hu
további infó: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szcientológia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése