Az első film nem is egy nagy mozifilm, hanem egy sorozat. Ráadásul nem is olyan amilyet az ember várna egy keresztyén értékeket valló egyén blogján, hiszen a Dexter című amerikai filmsorozat "főhőse" sorozatgyilkos, a film pedig bővölködik a vérben, és az első évadot követően a meztelenségben is, így csak - CSAK! - 18 éven felülieknek ajánlható.
Miért írok hát mégis erről a filmről?
Több okom is van rá:
1. Nagyon mai a film. Felfordult társadalmunk, felfordult erkölcseit nagyon jól demonstrálja. Mivel ez a mai filmekről általában is elmondható ezért ez nem is jelentene semmi pluszt. A pluszt a jellemek jó megválasztása, kidolgozása jelenti. Például a filmben Dexter leánytestvére az egyik legdurvább beszédű, de szeretetre vágyó, és megfeleléskényszerrel küzdő ("miértnemfiúnakszülettem") férfias-nő karakter.
A filmben mindenkinek van valami "beütése". Senki sem "normális". Mindenkinek gondjai vannak a jó és rossz közti különbségtételben. Legjobban látható ez Dexter barátnőjének/feleségének gyermekeinek viselkedésén, akik próbálnának maguk körül egy ideális családot látni/kialakítani, de csalódniuk kell újra és újra, hogy az ideális és a valóságos mennyire messze vannak egymástól. Ők még "tiszta lelkek", így a saját ártatlanságukat vetítik bűnöző apjukba is. Nem igazán tudnak mit kezdeni a világban lévő értéktelenséggel.
Ennek a világnak a terméke Dexter. A sorozatgyilkos, aki szabályok alapján él. Szinte csak neki vannak szabályai a filmben, szinte csak ő él tudatosan. Így a film legszerethetőbb alakjává válik, hiszen tudatosan küzd a világgal, a gonosszal, és saját magával. Bár újra és újra elbukik, de feláll és újrakezdi, nagyobb elszántsággal, és fegyelemmel. Modernkori hős, aki alapos kitartó munkával eléri a célját. És ezzel a céllal még talán egyet is érthetünk, hiszen gyilkosokat öl meg tisztítva ezzel Miami társadalmát. A bűnös tehát elnyeri méltó büntetését. Szabályai szerint pedig csak olyanokat öl meg akik bizonyíthatóan megérdemlik a halált. Haláluk előtt szembesíti őket tettükkel, így még akár megtérésre is van lehetőségük a delikvenseknek. Persze Dexer nem egy keresztény háttérből cselekvő igazságszolgáltató, és nem mondja el az evangéliumot, de a "bűn zsoldja a halál" örök igazságának szolgálatában tevékenykedik.
2. Dexter álarca a mai ember álarca. Mindannyian rejtegetünk valamit és félünk, hogy nehogy világosságra kerüljenek a titkaink. Pedig hasonló titkai vannak szinte mindenkinek mint nekünk is. Miért titkolózunk hát? Mert akkor mi rosszabbnak tűnünk, mint a másik aki nem fedi fel magát? A jó öreg fügefalevél már nem csak az ágyékunkon, hanem életünk sok-sok szegletét fedi. A bűn következménye miatt szinte valamennyien pszichiátriai esetek vagyunk, és egyedül Jézus az aki felszabadíthat minket az Igazságával. Dexter belső világa szembesíti az embert saját romlottságával, bűnös indulataival, és rá kell jönnie, Dexter jobb mint én vagyok. Dexter szabályai által vezérelve tesz a rossz ellen és a társadalom javára tevékenykedik, és magánéletét, is az ideális irányába igyekszik mozdítani. Dexter jobb, mint egy átlagember.
3. Dexter, bár nem hisz Istenben mégis a mostohaapja által adott szabályrendszeren keresztül, a társadalmi Isteni igazság felé mozdítja előre a világot. Hiszen az emberi élet értékét az adja meg, hogy az életünk végén el kel számolni. Ha nincs meg ez a rendszer az életben akkor mindenki szabadon azt teheti ami csak kedves neki. Dexter rendszere is bizonyítja, hogy igazságszolgáltatás nélkül nem működik az élet. Ez mutatja az ember tudatos, vagy tudatlan vágyát egy igazságosabb, igazabb világ felé. A bűnösnek meg kell bűnhődnie, a társadalom jólétéért tevékenykedőknek pedig jutalomban kell, hogy részesüljenek. Dexter rendszere igazságosabb, mint a néha kifordult, erőtlen jogrend. De Isten rendszere még Dexterénél is igazságosabb, hiszen a rendszer alkotója jellemzi az általa létrehozott rendszert is.
A sorozatot ajánlani viszont csak 18 éven felülieknek tudom, akik bírják a vért, a levágott testrészek látványát. Csak saját felelősségre...
További infó:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Dexter_(televíziós_sorozat)
http://www.sho.com/site/dexter/home.do

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése