Az igazi kereszténység (Bob George)

Ahogyan a könyv alcíme mondja: "Az élet túl rövid ahhoz, hogy elvesztegessük". Bob George klasszikussá vált könyve 27 nyelvre lett lefordítva, és közel egymillió példányban kelt el. No nem amiatt mivel nagy durranásként, mint a Viskó, a pszeudó- pszicho- és egyéb vallásosság új mondavilágát valósította meg. Se nem azért mivel a cím és az alcím jól el lett találva, hanem mert tényleg jó a könyv. Persze mint szinte minden könyvnek, ennek is vannak hibái (még teológiai hibái is!), de sokkal több a konkrét segítség a könyvben. A könyv párbeszédes formában írt tanítás, mely a zűrzavartól, az értetlenségtől kézenfogva elvezet bennünket Krisztushoz, ahol felszabadult és örömteli, de ugyanakkor teljes keresztény életet tudunk élni, ahogyan a könyv utolsó sorai mondják:

"...tapasztald meg, hogy az igazi kereszténység egy személy - maga az élő Úr Jézus Krisztus." (219. o)

Ez a könyv az egyik elsők közé tartozott azok közül amiket kereszténnyé lételem után olvastam. Több képet és analógiát is használtam és használok azóta is azokból amiket ebben a könyvben olvastam először. De mindenen túl ezen a könyvön keresztül szólt legtisztábban hozzám Isten a keresztségről. Mivel én gyermekkoromban átestem egy keresztségen, így nem éreztem a felnőttkori, megtérés utáni keresztség szükségét. Ezt a könyvet olvasva megértettem a keresztség külső jelének igazi értelmét, fontosságát.

Úgy gondolom ez a könyv nagyon jó pár éves, vagy akár jópár éves keresztényeknek is, hogy felfrissítsék a Krisztussal járásukat. Szerintem alapmű, és minden keresztény könyvespolcán ott a helye.

Kedvcsinálónak a 10. fejezet, melynek címe: Megszabadultunk a szolgaság igájából

"Amikor az Isten szeretetéről és elfogadásáról szóló üzenetet hirdetjük mindig ugyanaz az ellenvetés merül fel: "Ezzel arra bátorítja az embereket, hogy nyugodtan vétkezhetnek." Azt vettem észre, hogy az emberek mindenféle "bátorítás" nélkül is igen jól tudnak vétkezni, bár ez most mellékes. Az ellenvetés azonban nem új. Pál maga is többször szembe kellett hogy nézzen vele. A Rómaiakhoz írt levelében maga vetette fel, mert tudta hogyan gondolkodnak az emberek. "Mit mondunk I tehát? Megmaradjunk a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?.. Mit is tehát? Vétkezzünk-e mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt?" (Róma 6:1,15).

A válasz mindkét esetben: "Távol legyen!" Mintha azt mondaná: "Hogy lehet ilyet még csak kérdezni is?!" Valóban fel sem merül a kérdés, ha megértettük Isten szeretetének és elfogadásának üzenetét és tudjuk, hogy Krisztus bennünk él. Sokszor megkérdeztek és a következő példával szeretnék vála­szolni.

Tegyük fel, hogy van egy jó éttermed. Az egyik nap nagy robaj hallatszik a szemetes konténerek irányából. Kinyitod a hátsó ajtót, hogy megnézd mi történik és a legszerencsétle­nebb, legelhanyagoltabb valakit pillantod meg, akit valaha is láttál életedben, engem, aki éppen néhány kóbormacskával viaskodom a konténerek tartalma felett.

Csont és bőr vagyok. Láthatóan az éhenhalás fenyeget és már régóta küzdök ellene. Semmi vonzó nincs rajtam, de a látvány könyörületre indított.

"Ne egye meg azt a moslékot, jöjjön ide!" kiáltasz oda nekem, mire én reménytelen tekintettel ballagok közelebb.

"Nem nézhetem tétlenül, hogy a szemétből eszik. Jöjjön be az étterembe és egyen."

"De nincs pénzem." felelem.

"Nem számít. Az étteremhálózatom igen jól jövedelmez. Jöjjön el minden nap és egyen itt az étteremben, a vendégem." Karon fogsz és bevezetsz az étterem be. Nem hiszek a sze­memnek. Még soha nem jártam étteremben, a csodálkozástól tágra nyílt, hitetlenkedő szemmel nézek körül. Ez a sok finom­ság: mindenféle zöldség... saláta... gyümölcsök... marhahús... hal... csirke... sütemény... édesség Legmerészebb álmaimban sem képzeltem, hogy ez lehetséges.

"Tényleg bármit ehetek, amit csak akarok?" kérdezem újra. "Igen, bármit."

" Valóban, ez igaz?"

"Igen, amit csak akar."

Azután felcsillanó szemmel megkérdezem: "Kaphatnék egy kis moslékot?"

Mit gondolnál rólam? Bizonyára azt, hogy nem vagyok normális. Előttem az a sok finom étel én pedig megkérdezem ehetnék-e egy kis moslékot. Hasonló érzés fog el, amikor azt kérdezik tőlem vétkezhetünk-e a kegyelem alatt.

Jézus Krisztus az életét adta értünk, hogy örökre megsza­badítson a bűntől és a bűntudattól, hogy elfogadhatók legyünk a szent Isten színe előtt. Ezután saját életéi adta nekünk, hogy feltámadjunk a szellemi halál állapotából. Saját igazságát, teljes elfogadást és fiúságot nyertünk, Isten gyermekei, családjának tagjai lettünk. Az Ige szavaival:

Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. (1Péter 2:9).

Jézus a saját életét adta nekünk, Ő maga él bennünk életünknek minden napján. Milyen nagyszerű dolog, Isten fel akar használni arra, hogy Őt bemutassuk a körülöttünk élőknek. Ilyen csodálatos éttermi kínálat láttán, amire Jézus azt mondja, hogy "bővölködő élet" (János 10: 10), vannak akik csak egyre tudnak gondolni: "Ez azt jelenti, hogy továbbra is nyugodtan vétkezhetünk?"

A keresztyén világ semmi egyébbel nem foglalkozik csak a bűn kérdésével. A legtöbb igehirdetés, tanítás arra irányul, hogy a hívek ne vétkezzenek. Készülj fel egy megdöbbentő kijelentésre: A keresztyén élet célja nem az, hogy ne vétkezzünk. Ha visszatérünk az éhező ember példájához, a legtöbb keresztyén tanítás olyan, mintha valaki állandóan követné ezt az illetőt és azt hajtogatná: "Nehogy a szemetesben merj tur­kálni. Nem hallod mit mondtam, hozzá ne merj nyúlni ahhoz a moslékhoz!" Ha valaki az éhhalál szélén áll az bármit képes megenni, még a moslékot is.

Mit kell tennünk? Biztos lehetsz benne, hogy ha beviszed az étterem be és megízleli az ottani ételeket, hogy azok milyen finomak, soha többé nem fog nosztalgiával emlékezni a sze­metesből kihalászott moslékra.

Mire van szüksége minden embernek? Krisztus életére! Nemcsak arra, hogy a megtéréskor egyszer befogadjuk, hanem arra, hogy naponként betöltekezzünk Vele és állandó személyes, élő kapcsolatban legyünk Vele. Az Úr Jézus így határozta meg mi az örök élet: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél a Jézus Krisztust." (János 17:3). Ez a keresztyén élet igazi célja, hogy megismerjük Jézus Krisztust!

Csak akkor veszíti el a bűn vonzóerejét, ha tudjuk milyen csodálatos Krisztus megismerésének gazdagsága. Minél régebb óta vagyok keresztyén annál inkább látom, hogy a bűn nem csak rossz, hanem egyszerűen értelmetlen. Azt tapaszta­lom, hogy teljesen értelmetlen kevesebbel beérni, mint azzal a megtapasztalással, Jézus Krisztus bennem él. Miért turkálnék a szemetesben, mikor Isten gazdagon terített asztalt készített a számomra? Napjaink keresztyén tanításában mégis erőteljesen a "ne-turkálj-a-szemétben" megközelítés dominál. Azaz meg­próbáljuk a törvény segítségével megvalósítani a keresztyén életet.

Ahogy az előző fejezetben láttuk, ilyenkor szem elől tévesztjük a törvény célját. A törvény ugyanis nem azért ada­tott, hogy az ember általa megigazuljon Isten előtt, hanem azért, hogy felismerve elveszett voltát elfogadja a Megváltót, aki által elnyerheti a megigazulást. További problémák is fel­merülnek, ha a törvény segítségével próbáljuk megélni a keresztyén életet.

Először is pontosan azt az eredményt érjük el, ami ellen a legjobban küzdünk, a bűnt. Az 1Korinthus 15:56 azt írja: "A halál fullánkja pedig a bűn, a bűn ereje pedig a törvény." A törvény tehát, nemhogy visszatartana a bűntől, ellenkezőleg inkább arra sarkall. Pál apostol így ír saját megtapasztalásáról:

A bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által. Mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad! De a bűn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot, mert törvény nélkül holt a bűn. (Róma 7:7,8).

Tegyük fel, hogy mégy az utcán egy fakerítés mellett. A kerítésen van egy kis lyuk. Valószínűleg nem kelti fel az ér­deklődésedet, egészen másra gondolsz. Ha azonban a lyuk felett van egy hatalmas tábla, amelyre óriási piros betűkkel ki van írva: "Semmilyen körülmények között ne merjen beku­kucskálni ezen a lyukon!" Mi történik ilyenkor? Ugye tudod mire gondolok? Hirtelen ellenállhatatlan kívánság támad ben­ned. Minden áron meg kell tudnod mi rejtőzik a kerítés mögött. Minden erődet, energiádat, képzelőerődet arra fordítod, hogy kitalálj egy olyan módszert, hogy be tudj kukucskálni a lyukon, anélkül, hogy észrevennének.

Pontosan ez a bűnös szív megtapasztalása, amikor kapcso­latba kerül a törvénnyel. A törvény felkelti bennünk a lázadást. Nem a törvényben van a hiba, hanem bennünk. Ha egy piros rongyot kezdesz el rázni a bika orra előtt és neked támad, nem te hoztad létre benne ezt a természetet, csupán felingerelted támadókedvét. Ugyanígy, minél inkább igyekszünk arra, hogy a törvény segítségével kimunkáljuk az emberekben a keresztyén életet, annál jobban felkeltjük bennük a bűnös, lázadóhajlamot.

A másik oka annak, hogy a törvény nem képes az Isten által kívánt keresztyén élet megteremtésére, az hogy a törvény csak a külsőségekkel, azaz a cselekedetekkel foglalkozik. Isten azonban a szíveket vizsgálja. Ha Isten megelégedne azzal, hogy a cselekedeteink helyesek, akkor a farizeusok lettek volna a kedvencei. Jézus legkeményebb szavait mégis a farizeusokhoz intézte:

Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok! Mert megtisztítjátok a pohárnak és tálnak külsejét, belül pedig rakvák azok ragadománnyal és mértéktelenséggel... Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépeknek tetszenek, belül pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák. Éppen így ti is, kívülről igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belül rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel. (Máté 23:25,27,28).

Ez a legjobb, amire a törvény képes!

Az önigazult farizeusok képesek voltak hamis vádak alap­ján elítélni és keresztre feszíttetni Jézust, miközben megtagad­ták, hogy belépjenek Pontius Pilátus házába, nehogy "tisztátalanokká" váljanak és ne ülhessék meg a pászka ünnepet. A farizeusok lelkülete napjainkban is fellelhető. Eszerint a jó keresztyén azt jelenti: "Nem iszom, nem dohányzom, nem szaladgálok a lányok után, és nem barátkozom olyanokkal, akik ezt teszik."

A Biblia azt mondja: "hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni" (Zsidók 11:6). Sőt tovább megy: "Ami pedig hitből nincs, bűn az." (Róma 14:23). A Biblia élesen elválasztja a kettőt: „A törvény pedig nincs hitből, hanem amely ember cselekszi azokat, élni fog azok által." (Galata 3:12). A hitből valóéletet és a törvény megtartását az Ige mindig egymással szem­benállóként mutatja be.

Hitből élsz? - Hogy érted ezt? - Szeretünk valakit? - Kit érdekel? - Csak le ne verjük a lécet! Az ilyen magatartás miatt a keresztyéneket sokkal jobban ismerik arról mi ellen vannak, mint arról, hogy mi mellett. A legkegyetlenebb és legszeretetlenebb emberek a földön a törvényeskedők. A farizeusokhoz hasonlóan annyira önigazultak, hogy akkor is képesek elhinni, hogy nekik van igazuk, miközben éppen hátba szúrnak egy testvért.

Csak azt tesszük, ami helyes (saját felfogásunk szerint) és nem teszünk semmi rosszat, jó keresztyéneknek tarthatjuk magunkat. Ha ebben a szellemben élsz, akkor soha nincs egy perc nyugtod sem. Az emberi zsenialitás, amely újabb és újabb törvényeket tud kieszelni, végtelen.

Az "Embertől emberig" egyik adása alatt felhívott Mark, hogy megkérdezze mit jelent Isten kegyelme által szabadnak lenni. "Teljesen törvényeskedő szellemben neveltek, semmilyen más tanítást sem hallottam." - mondta. Fel is hozott egy példát: "Például azt mondták, hogy vasárnap is lehet néhány­szor kosárra dobni, de egy egész meccset már nem szabad le­játszani. "

"Tudod Mark, a Biblia azt mondja, hogy a törvény felgerjeszti a bűnt. Hát megmondom, most éppen min gondolkodom. Felmerült bennem a kérdés, vajon a tiltás a félpályás játékra is vonatkozik, vagy csak az egész pályásra. És mi van akkor, ha csak ketten játszunk egymás ellen? Amint meghallom, hogy a törvény megtilt valamit, azonnal igyekszem kibúvót találni. - feleltem, majd folytattam

Érted mire gondolok? Pontosan ugyanolyan mint a farizeusok Jézus korában. Isten adott törvényeket, de nekik ez nem volt elég, kitaláltak még néhány százat ők is. Abban az időben szombat napon csak kőre volt szabad köpni, mert ha a homok­ra köptél abból sár lett, az pedig már munkavégzés, ami szom­baton szigorúan tilos."

János evangéliuma 9. részében van egy nagyon érdekes történet, ahol Jézus úgy gyógyít meg egy vakot, hogy a Földre köp, sarat csinál azt a vak szemére keni és elküldi, hogy mossa meg a szemét a Siloám tó vizében. Az Úrnak nem volt szüksége a sárra, sokakat meggyógyított egyetlen szavával vagy érintésével. Mindig ott motoszkált bennem a kérdés, miért csinált Jézus sarat? Amikor hallottam milyen törvényeket hoztak a farizeusok a szombattal kapcsolatban, megértettem. Ezt a vakot szombaton gyógyította meg Jézus. Véleményem szerint Jézus azért csinált sarat, stb. mert ezzel megszegte a farizeusok törvényeit. Törvényeskedésük hiábavalóságára mutatott rá.

A törvényeskedők képmutatás ára jellemző, ahogyan a farizeusok a gyógyulás hírére reagáltak. Örültek, hogy a vak életében először látott? Nem. Dicsérték Istent a csodáért? Nem. Talán elgondolkodtak azon, hogy Jézus mégiscsak az akinek mondja magát, hiszen bizonyította hatalmát? Nem. Mindezek egyáltalán nem érdekelték őket. "Mi tudjuk, hogy ez az ember (Jézus) bűnös." (János 9:24). Honnan tudták? Onnan, hogy az ő törvényeik, az ő felfogásuk szerint megsértette a szombatot. . "Ne zavarj össze minket mindenféle csodákkal." - mondták. "Mi tudjuk mi a helyes."

Ide vezet a törvény. Azonnal elkezdünk kivételeket, illetve kibúvókat keresni és egyre bonyolultabb törvényeket kell hozni, hogy minden lehetséges helyzetre legyen szabály. Miu­tán ezt a bonyolult rendszert megalkottuk minden kihívással szemben meg kell védeni. Jézust többek között azért ítélték halálra, mert féltek tőle, féltették a pozíciójukat.

Egyszer lelkigondoztam egy fiatal testvérnőt, akit Lisanak hívtak. Azt mondta, hogy nem tud vásárolni. Megkérdeztem, hogy miért. "Nagyon szigorú közösségben nőttem fel, ahol semmilyen világi zenét sem volt szabad hallgatni. Azt tanítot­ták, hogy minden zene, ami nem Jézust dicsőíti a gonosztól származik. Azt mondták, hogy ha sokáig hallgatjuk a rádiót vagy valamilyen lemezt, a pokolra fogunk kerülni miatta, ezért én soha nem is hallgattam világi zenét." mondta.

"Az a probléma, hogy majdnem minden boltban szól a zene." folytatta. "A napokban például bementem egy ruházati boltba, ahol éppen country zene szólt. Azonnal kivert a veríték és akkora bűntudat kerített hatalmába, hogy ki kellett jönnöm az üzletből, annak ellenére, hogy tudom az a törvény nem Is­tentől van, mert Isten nem ilyen."

Lisa 28 éves és megismerte Jézust, mint személyes Megváltóját. Mégis nehezen tud felszabadulni a törvény alól.

El tudod képzelni milyen lehet ez az állapot? Még egy bolt­ba sem képes bemenni anélkül, hogy ne legyen bűntudata. Ez megkötözöttség.

Soha nem fogom elfelejteni amikor egyszer néhány hívő házaspárral elmentünk egy keresztyén campingbe. Nyolc házaspár, mindnyájan jó barátok voltunk. Az egyik napon éppen a medencében úszkáltunk, amikor a camping tulajdonosa fel­háborodottan rohant oda.

"Azonnal hagyják el a medencét!" kiáltotta. Megkérdeztük, hogy mi a probléma.

"A vegyes fürdőzés tilos." mondta.

"Mit ért azon, hogy a vegyes fürdőzés tilos?" kérdeztem vissza.

"Nők és férfiak nem használhatják egy időben a meden­cét." hangzott a magyarázat. Megpróbáltam meggyőzni, hogy végül is házaspárokról van szó, de nem használt.

"Úgy értsem, hogy együtt alhatok ugyan a feleségemmel, de nem úszhatok vele egyszerre a medencében?"

"Pontosan."

Legtöbbször meg is tudják magyarázni milyen oka van az ilyen és ehhez hasonló szabályoknak, ami nagyon jól hangzik. Pál apostol azonban ellenezte az ezeknek való engedelmességet és azt mondta:

Amelyek bölcsességnek látszanak ugyan a magavá­lasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében, de nincs bennük semmi becsülni való, mi­velhogy a test Hízlalására valók. (Kolossé 2:23).

Körülbelül száz évvel ezelőtt a nőknek olyan ruhákban kellett járniuk, amelyből csak az arcuk és a kezük feje látszott ki. Napjainkban a szigorú iszlám területeken még ettől is to­vább mennek és a nők arcát is eltakarják. Hadd tegyem fel a kérdést: Szerinted ebben a helyzetben megszűnik a kívánság? Nem, sőt még inkább erősödik. Az emberi fantáziálás sokkal izgalmasabb mint amit látunk. Egyszerűen nem vagyunk haj­landók szembe nézni az igazsággal, hogy a bűn a szívből származik. A törvény pedig nem tudja megváltoztatni az emberi szívet.

A harmadik oka annak, hogy a törvény nem képes olyan életre vezetni, amilyet Isten elvár, az hogy a törvény mindig saját igyekezetünkre alapul. Az Rómabeliekhez írt levél ismert szakaszának ez a jelentősége:

Mert amit cselekszem, nem ismerem, mert nem azt te­szem amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselek­szem... Megtalálom azért magamban, aki a jót akarom cselekedni ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; de látok egy másik törvényt a tagjaimban, amely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, amely van az én tagjaim­ban. (Róma 7:15,21-23).

Évszázadokon keresztül folyt a vita, vajon Pál ebben a szakaszban a hitetlen vagy a hívő ember megtapasztalásáról ír. Miközben erről vitatkoztunk eltévesztettük szem elől azt a tényt, hogy Pál annak az embernek a megtapasztalásáról szá­mol be, aki törvény alatt próbál élni, legyen az hitetlen vagy hívő.

Ez egy olyan embernek a tapasztalata, aki a saját erejéből őszintén megpróbál Isten elvárásai szerint élni. Sem megtéré­sünk előtt, sem megtérésünk után nem vagyunk képesek saját erőnkből betartani a törvényt. A törvény pontosan az ilyen embereket teszi tönkre, akik őszintén, tiszta szívükből igye­keznek azt betartani. Akit nem igazán érdekel a dolog, az éve­ken keresztül hallgathatja a törvénykező tanítást, nem lesz rá különösebb hatással. Az egyik fülén be, a másikon meg ki. Aki azonban őszintén igyekszik megélni a keresztyén életet, kiérdemelni Isten elfogadását, de a saját erejéből, az hamarosan olyan kiégett állapotba kerül mint Marge, akiről az előzőfejezetben írtam.

A törvény mindig arra a következtetésre vezet, amire Pál a Róma 7:24-ben jutott el: "ó én nyomorult ember, kicsoda sza­badít meg engem e bűnnek testéből'?" A törvény megmutatja az ember szükségét, de a megoldást nem. Elvezeti az embert a bűn ismeretére, hogy az ember Megváltójához, Jézus Krisz­tushoz forduljon. Rögtön az urán, hogy: "Ki szabadít meg... ?" Pál örömmel kiált fel: "Hálát adok Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus által." (Róma 7:25).

Most, hogy a törvény elérte a célját és beláttuk, hogy saját erőnkből nem vagyunk képesek elérni az isteni igazság mércé­jét, elfogadtuk Jézust és megértettük, hogy teljesen Rá va­gyunk utalva, Isten nem akarja azt, hogy visszatérjünk a tör­vényhez. "De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester (törvény) alatt." (Galata3:25).

Ha továbbra is úgy gondoljuk, hogy saját erőnkből is meg tudjuk élni a keresztyén életet ez annak a jele, hogy a törvény még nem végezte el teljesen a feladatát az életünkben. Minden keresztyén tudja, hogy követett el bűnöket, de ez nem egyenlő azzal a felismeréssel, amiről Pál ír: "ó én nyomorult ember". Az első esetben elismerjük, hogy elkövettünk néhány bűnt, a második esetben azonban rájövünk, hogy a probléma sokkal komolyabb, mélyebben rejtőzik, bennünk van, mi magunk va­gyunk azok.

A megváltás nem csupán azt jelenti, hogy Isten elengedte a büntetést, amelyet megérdemeltünk, Megmentett attól, akik vagyunk. Egy képregényben láttam a következő igen találó mondást: "Találkoztunk az ellenséggel, az ellenség mi va­gyunk." A törvény és kegyelem kérdése egyetlen dologra vezethető vissza: Elfogadjuk-e az Isten által kitűzött célokat keresztyén életünk számára, vagy továbbra is saját elképzeléseink szerint akarunk győzni. Istennek vagy embereknek aka­runk tetszeni?

Tudom, hogy még nem adtunk választ arra a kérdésre: "Ha nem a törvény szerint élünk, akkor hogyan éljünk?" Ezzel a következő fejezetben fogunk részletesen foglalkozni. Mindaddig amíg nem látjuk világosan, hogy a törvény által nem érhetjük el azt, amit Isten szeretne elérni az életünkben, addig nem fogjuk félretenni a törvényt, hogy elfogadjuk azt az életet, amelyet Isten Krisztusban nekünk szánt.

Amikor a keresztyének törvény alatt élnek, az mindig ugyanahhoz az eredményhez vezet, függetlenül attól, hogy Isten törvényeit, emberek alkotta törvényeket, vagy saját elvárá­sainkat igyekszünk betartani. Az eredmény minden esetben félelem, bűntudat és kudarc. Nem fogod tudni szeretni Istent és másokat sem. Hogyan tudnád szeretni Istent, mikor állan­dóan azon igyekszel, hogy elfogadjon, de soha nem sikerül? Ha állandó félelemben és bűntudatban élsz, hogyan tudnál kedves, szeretetteljes és megbocsátó lenni mások iránt? Ha úgy gondolod, hogy nekik sikerült, akkor irigykedsz rájuk. Ha nem sikerült, akkor pedig elítéled őket. Végül is, miért lennék elnéző hozzád, ha Isten állandóan lecsap rám, amikor elrontok valamit? Ide vezet a törvény.

A törvény alatt soha nem tapasztalod meg a békességet és nyugalmat a keresztyén életben. Miért? Azért, mert soha nem vagy elég jó. Állandó "szellemi nyugtalanságban" élsz. Mindig valami " újabb" szellemi élményt, átélést hajszolsz, ami átformálja keresztyén életedet, hogy az valóság legyen. Soha sem sikerül elérni, de abban reménykedsz, hogy majd a következő szemináriumon, ha azt a könyvet elolvasod, ha ilyen vagy olyan szellemi élményben lesz részed, talán majd akkor sikerül - ahelyett, hogy megnyugodnál Krisztusban, aki benned él, aki mindent elvégzett és mindent megadott amire szükséged van.

A törvény alatt képmutatókká válunk. Az eredeti görög szó egy színházi kifejezés. A képmutató nem egy tökéletlen sze­mély, hanem színész, aki úgy tesz, mintha valóban az lenne, akit a szerepben alakít. A farizeusokat nem a hibáik tették képmutatóvá, hanem az, hogy úgy tettek mintha igazak lennének. Az, hogy nem azt tették, amit tanítottak. Pontosan ide vezet a törvény: az emberek elrejtik igazi önmagukat, mindig szerepet játszanak, igyekeznek jobbnak látszani mint amilye­nek, soha nem merik bevallani magukról az igazságot.

Mi történik amikor a kegyelemben szabadokká válunk? A leggyakrabban hallani a következőt: "Végre önmagam lehe­tek. Szabad vagyok, nem kell többé megjátszanom magam."

Ha a törvény alatt élünk, annak legszélsőségesebb esetekben lázadás lesz a következménye. Egyszerűen feladod a küzdelmet, mert eleve kudarcra vagy ítélve, reménytelen a helyzet. Számtalanszor fordult elő, hogy olyan valaki jött lelkigondozásra, aki azt mondta: "Tíz éve lázadok Isten ellen. Elfordultam a keresztyénségtől, haragszom Istenre."

"Milyen az az Isten, akire haragszol?" teszem fel általában a kérdést.

Amikor elmondják, hogy mi ellen lázadnak gyakran ez a válaszom: "Igazad van! Ez ellen az isten és vallás ellen fel is kell lázadni. Engedd meg, hogy az igazi Istenről és az Ő Fiáról, Jézusról beszéljek neked, aki feltétel nélkül szeret és elfogad."

Sokszor tapasztaltam, hogy olyanok, akiket "Isten elleni lá­zadóknak", "visszaeső keresztyéneknek" neveztek ujjongtak az örömtől, amikor életükben először Isten kegyelméről, szere­tetéről és elfogadásáról hallottak, ami Krisztusban az övék.

Keresztyén életem során még soha senkitől sem hallottam, hogy így panaszkodott volna: "Elegem volt, végeztem. Nem bírom elviselni Isten kegyelmét és szeretetét. Nem bírom tovább, hogy a testvérek szeretnek és elfogadnak. Feladom a keresztyén életet." Ezt még soha senkitől sem hallottam. Arról viszont számtalan esetben, hogy valaki feladta, mert nem bírt a törvény súlya alatt élni; nem bírta tovább, hogy igyekezzen elég jó lenni, hátha Isten elfogadja; felőrölte a vetélkedés, az ítélkezés, az elvárások, hogy eleget tegyen egy csoport által megszabott mércének. "Elfogadunk, ha úgy öltözködsz, viselkedsz, jársz és beszélsz mint mi." Amiből könnyen arra a kö­vetkeztetésre juthatunk: "Akkor Isten is elfogad." Mit kell hát tennünk?

Fogadjuk meg, amit Pál a Galata 5:1-ben írt: "Annakokáért a szabadságban, amelyre minket Krisztus megszabadított álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával." Mi a "szolgaságnak igája"? A törvény. Szabadok vagyunk, hirdeti Pál. Ne engedjük, hogy újra a törvény alávessenek. Péter hasonlóképpen ír a júdaizálóknak adott vála­szában: "Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, amelyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?" (Ap. Csel. 15:10).

Jézus azért jött, hogy felszabadítson minket a törvény igája alól és a Vele való közösségre hívott el bennünket:

Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek fel magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. (Máté 11:28-30).

Pál nem áll meg itt, hanem figyelmeztet bennünket: "Íme én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus nektek semmit sem használ" (Galata 5:2).

Megdöbbentő kijelentés. Pál korábban arról ír, hogy valóban újjá voltak születve. Hogyan lehetséges az, hogy egy ke­resztyénnek Krisztus semmit sem használ? A válasz a 3. versben található: "Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani. "

A törvényeskedők esetében általában igaz az, hogy vannak bizonyos törvények, amelyeknek a megtartásához ragaszkodnak. Az a vesszőparipájuk. Senki sem próbálja a teljes törvényt betartani, csak azokat, amelyeket ők kiválasztottak. Pál azon­ban világosan mondja, hogy vagy a törvény alatt vagy pedig kegyelem alatt vagyunk. Nem élhetünk a kegyelem alatt úgy, hogy egy törvényhez azért ragaszkodunk. Ha azt valljuk, hogy azt a bizonyos törvényt be kell tartani ahhoz, hogy Isten elfogadjon, akkor az egész törvényt be kell tartanunk. Ezért mondja később Pál: "Kis kovász, az egész tésztát megkeleszti." (Galata 5:9).

Elegendő egyetlen törvény, hogy megrontsa a kegyelmet. Nem bízhatsz egyszerre a saját cselekedeteidben és abban, amit Jézus Krisztus tett érted. Pál megdöbbentő állítással fejezi be mondanivalóját: "...akik a törvény által akartok megigazulni a kegyelemből kiestetek." (Galata 5:4). Ezt a verset a szövegösszefüggésből kiragadva sokszor használták arra, hogy a keresztyéneket azzal fenyegessék, ha túl sok bűnt követnek el elveszíthetik az üdvösségüket. Ez az Igével való visszaélés.

Először is, "a kiestetek a kegyelemből" kifejezés egyáltalán nem az üdvösség elvesztéséről beszél. A szövegösszefüggésből nyilvánvaló, itt arról van szó, hogy valaki kiesik a kegyelem adta szabadságból és ismét a törvény szolgaságának igája alatt él.

Másodszor a kegyelemből való kiesés nem azokat a keresztyéneket fenyegeti, akik bizonyos bűnöket követnek el, hanem pontosan azokat, akik "a törvény által akarnak megigazulni." Az Ige tehát pontosan azokról beszél, akik azt állítják, hogy bizonyos viselkedés vagy cselekedetek által kiérdemeljük vagy elveszíthetjük Isten elfogadását. A törvényeskedők azok, akik kiestek a kegyelemből.

Isten szeretett és elfogadott gyermekei vagyunk, akiket meghívott, hogy csodálatosan terített asztalának részesei legyünk, és minden nap megtapasztaljuk, hogy Jézus Krisztus él bennünk. A bővölködő élet, nem álom, hanem valóság, ami a miénk is lehet, ha hittel elfogadjuk. Ne elégedjünk meg ennél kevesebbel."

Ha sikerült, ez iránt a méltán népszerű könyv iránt felkelteni az érdeklődást, akkor potom 1200 forintért meg is lehet vásárolni a GoodNews-ban.

További reakciók a könyvről: (angolul)

Kritika - http://www.biblical-theology.net/bob_george%20classic%20christianity.htm