Isten elfelejtett nyelve, az álom (Gyökössy Endre)

Reagálásom részletei, melyek nyomtatásban is hamarosan elérhetőek:

"Őszintén szólva csodálkozom, hogy egy teológus, hogyan tud ebben a kérdésben ennyire félremenni. Ezért miközben olvastam a könyvét, és gondolkodtam a leírtakról, azon gondolkoztam, hogy: mi van, ha nekem nincs igazam?, hiszen egy, két doktori címmel rendelkező, nagy tudású és elismert ember könyvéről van szinte állandó kritikai észrevételem. Egyedül a Biblia szövege az, amit használva igyekeztem nem megtéveszteni magamat. Sajnos egy felületes olvasó könnyen felülhet az író nagyságának tekintélyének, de aki mellé rakja a Biblia tekintélyét, szavait, annak már világos, hogy milyen művel állunk is szemben."
"A könyvelemzésben igyekezem fejezetről fejezetre haladni, és nem egyszerre az egész könyvvel foglalkozni. Mindig adok majd egy pár soros összefoglalót az aktuális fejezetről a kritikai elemzés előtt.

Üzenet a mindenség centrumából
Már az első fejezet első lapján felfedi az író írásának okát: „se le ne becsüljük, de túl se becsüljük az álmokat - hanem becsüljük meg, mint lényünk mélyéről jövő sajátos jelbeszédet.” Az álmot egy olyan idegen nyelvnek nevezi, amit mindenkinek tudnia kellene, hiszen ez mindenkinek „rokon” nyelve; minden földlakóhoz ugyanazon jelzésformában érkezik az információ e „nyelven” keresztül. Tizennégy bibliai idézetet citál elénk, melyekkel azt igyekszik bizonyítani, hogy az álom általános eszköze Istennek, mind az ó-, mind az új-szövetségben. A fejezet végén, pedig hat pontban össze is foglalja, hogy mire is kell mindebből következtetni.
Az első pontban őszintén le is írja az (értelmes) álmok, víziók ismérvét: túl van az emberen, és Isten a kiválasztottaknak adja őket. Erre vonatkozik az általa is idézett igevers: „És monda (az Úr): Halljátok meg most az én beszédeimet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban , vagy álomban szólok azzal.” (4Móz 12:6) Ezt támasztja alá Dániel története is, aki bár „…értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is.” (Dán 1:17b), de mint ahogy a vers első része írja (és ezt a Bandi bácsi elfelejtette idézni): „És ada az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet…” (Dán 1:17a), azaz ez a négy ember meg lett ajándékozva sok mindennel Isten által, és Dániel még külön kapott egy csatornát az álmok magyarázatához is. Később azt is látjuk, hogy a Dániel könyvének írója nem véletlenül vetíti itt előre ezt a „képességet”, hanem mivel majd ezt látjuk többszörösen is megnyilvánulni. Ha az első esetre gondolunk, amikor Nabukodonozor tudni szerette volna álma jelentését, de mivel érezte, hogy ez az álom különlegesebb volt mind az eddigiek, és nem akarta, hogy a varázslói beleköltsenek valamit, ezért azt szabta meg, hogy úgy magyarázzák azt meg, hogy nem árulja el a tartalmát. Természetesen senki sem tudta megmondani neki, mit is álmodott, ezért mindenkit meg akart öletni. Eztán adta meg Isten Dánielnek, hogy megérthesse mit is álmodott az uralkodó, és mit is jelent az. Így olvassuk: „Hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot e titok végett, hogy el ne vesszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt. Akkor Dánielnek megjelenteték az a titok éjjeli látásban. Áldá akkor Dániel az egek Istenét.” (Dán 2:18-19) Az itt használt szó, egy arámi kifejezés, mely látást, víziót jelent és csak itt, a Dániel könyvében fordul elő . Dániel tehát imában töltötte az éjszakát, hiszen ha nem kap választ másnap meg fognak halni. Isten, pedig megadta a választ, de nem álomban, hanem vízióban, azaz éber, tudatos állapotban. Azt pedig, hogy miért is csinálta ezt Isten, azt az álom magyarázata után megláthatjuk. Miután a babiloni király meghallotta a magyarázatot, az egzisztenciális kétségek terhe leesett a válláról, és: „Akkor Nabukodonozor király arczra borula és imádá Dánielt, és meghagyá, hogy ételáldozattal és jó illattal áldozzanak néki. Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Istenetek, ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot! Akkor a király fölmagasztalá Dánielt, és sok nagy ajándékot ada néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek előljárójává tevé őt. És Dániel kéré a királyt, hogy Sidrákot, Misákot és Abednégót rendelje a babiloni tartomány gondviselésére; Dániel pedig a király udvarában vala.” (Dán 2:46-49) Isten szándéka tehát: üzent a királynak; bebizonyította neki, hogy Ő a mindenség ura, és nemcsak megóvta a szolgáit a haláltól, hanem magas méltóságra is juttatta őket. Mikor pedig ismét álmok gyötörték, így köszöntötte Dánielt: „Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a szent isteneknek lelke van benned, és semmi titok sem homályos előtted, az én álmom látásait, a miket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.” (Dán 4:6) A hetes versben pedig tisztázza is, hogy mit látott: „Az én fejem látásai az én ágyamban ezek voltak…”, azaz az ágyában hánykolódva víziója támadt ami gyötörte. Nem tudhatjuk, hogy miért használja az író mintegy szinonimaként az álmot és a víziót (például a második versben is), de talán mindegy is, hiszen ha álmodott, akkor is gyötörte, illetve ha álmatlanul hánykolódott (akart is meg nem is aludni), Isten akkor is elé hozhatta ezt a képsort. Istennek ugyanis nem kell megvárni azt, hogy elaludjon a célszemély, hogy üzenni tudjon neki. „Ekkor Dániel, a kinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözék, és az ő gondolatai háboríták őt.” (Dán 4:16a) Itt ugyan nem olvasunk arról, hogy Dániel leborult volna imádkozni, de biztos vagyok benne, hogy egész idő alatt könyörgött, hiszen mikor hívták, már hallotta, hogy ismét kudarcot vallottak a mágusok, újra csak rajta múlik minden. Az új fordítás az óra helyett pillanatot fordít, de mindegy is, mivel Isten megadta Dánielnek, hogy értse az álom-vízió üzenetét. És itt álljunk meg egy pillanatra. Ha Dániel önmagában lévő tudásként, tehetségként kezelte volna az álommagyarázást, akkor elég bátor lett volna-e, hogy megfeddje a királyt, akiről ismert volt az önhittsége és kegyetlensége? Szerintem inkább kitalált volna egy fedősztorit, mivel - mai szóhasználattal - beszólni az uralkodónak egyet jelenthetett a halállal. Látjuk a királyok könyvében is, hogy a hamis próféták mindig olyan dolgokat „jelentettek ki” amik jól estek a király fülének, aki pedig ellene szólt; azaz az Úr szavát szólta, azt nem szerették Izraelben sem. Ezt tapasztaljuk Akháb esetében is: „És monda az Izráel királya Josafátnak: Még van egy férfiú, a ki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat.” (1Kir 22:8) Dániel tehát az Úr igéjét kapja kijelentésben, és ezért ijedt meg, hiszen tudta, hogy el kell mondania az Istene üzenetét a királynak, aki, mint a rossz hír hozóját, megbüntetheti érte. Megrettenésében valószínűleg át is futott a fején, hogy ki kéne szabadulni a kelepcéből, de tudta, hogy az Isten dicsősége múlik azon, hogy hűséges lesz-e hozzá, hiszen Ő adta a víziót, és Ő az is, aki ezt meg akarja magyarázni az uralkodónak Dánielen keresztül, hiszen a szituáción keresztül egyszerre akarta formálni Dánielt és Nabukodonozort is. A könyvben a 7. fejezetben szintén szó van álomról, illetve látomásról, és ott Dániel kéri az egyik angyalt (?), hogy magyarázza meg neki amit látott. Ezzel tehát, szerintem megbukott az a nézet, hogy Dániel értett volna az álomfejtéshez.
De a többi igevers sem bizonyítja az álomfejtést. Idézi a Mózes első könyvének huszadik részének harmadik versét, amit én még kiegészítek: „De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van. Abimélek pedig nem illette vala őt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-é? Avagy nem ő mondotta-é nékem: én húgom ő; s ez is azt mondotta: én bátyám ő. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt. És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt. Mostan azért add vissza az embernek az ő feleségét, mert Próféta ő: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó.” (1Móz 20:3-7) Álomnak tűnik ez? Az egyiptomi uralkodó álmában beszélget istennel. Felmerül a kérdés bennem, hogy nem inkább egy jelenés, egy vízió volt-e ez, hiszen olvashatjuk, hogy „nem illette vala őt”, azaz: volt rá esélye, hogy megtegye. Azt is olvashatjuk többször, hogy „mondta”, vagyis nem képeket látott amelyekből arra következtetett, hogy…, hanem hallotta amikor azt mondta, hogy… Isten tehát megjelent egy pogány uralkodónak álmában, aki azonnal átlátta, hogy kivel is van dolga, és ekképpen is alakította utána a cselekedeteit.
Hasonló történt szerintem a szintén, az álomértésre idecitált három evangéliumkezdő „álomban” is. József esetében: „Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az. Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.” (Máté 1:20-21) „József pedig az álomból felserkenvén, úgy tőn, a mint az Úr angyala parancsolta vala néki, és feleségét magához vevé.” (Máté 1:24) Mivel nem kérdőjelezte meg álmának valóságát, biztosak lehetünk abban, hogy nem volt ez egy átlagos álom, azaz valószínűleg eddig nem sokat törődött az álmaival; nem azok irányították az életét, de mivel ez annyira más volt (nem is álom, hanem valóság), hogy azonnal cselekednie kellett, hiszen az „Úr angyala parancsolta vala néki”. Mikor József ismét álmot kap, felismeri, hogy ez újból nem képzelgés, a belsőm üzenete, hanem Istentől jövő parancs, aminek tétovázás nélkül engedelmeskedni kell, ezért megszakítva az éjszakai alvást elindultak. „...ímé megjelenék az Úrnak angyala Józsefnek álomban, és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Égyiptomba, és maradj ott, a míg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket. Ő pedig fölkelvén, vevé a gyermeket és annak anyját éjjel, és Égyiptomba távozék.” (Máté 2:13-14)
Az ilyen, és ehhez hasonló kijelentéseket nevezem én a mindenség centrumából jövő üzenetnek.
Majd Gyökössy Endre az első fejezet összefoglalásának negyedik pontjában ezt mondja: „Feltehető, hogy a mai ember számára is vannak és lehetnek üzenetei Istennek ezen a különös nyelven - ha nem is ad új kijelentést. - De nem felejtettük-e el ezt a nyelvet? Nem úgy szemléljük-e saját álmainkat, amint egy mai modern fiatal hallgatná a latin misét: nem értené sem a mise szimbólumát, sem mozdulatait, sem liturgiáját?”
Az előzőekből láttuk, hogy a Biblia nem arról beszél, hogy az álmaink egy kollektív, egyetemes nyelven üzennének, hanem inkább víziók, melyeknek Isten a forrásuk, és a magyarázójuk. Beismerten összevonja az álmokat és a víziókat, mivel kijelenti: „nehéz itta határt az álom és a vízió között meghúzni” , és a Csel 9:10-re (a 11-et is vele idézem), mint álomra hivatkozik: „Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látásban : Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram! Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utczába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik.” Világos itt, már csak a szóhasználat miatt is, hogy Anániás egy Istenre koncentráló keresztyén ember volt, aki fekve elmélkedett az Úr dolgairól, amikor Isten megszólította őt. Amennyiben ilyen esetekre gondolt volna a Bandi bácsi, úgy szívből egyetértenék azzal, hogy Istennek vannak ma is kijelentései, hiszen a lélek ajándékai működnek, és szabad bejárásunk van Istenhez, és Neki is hozzánk, de mivel itt ő kifejezetten álmokról beszél, így nem tartom bölcs dolognak a következtetését.
Az összefoglalásának hatodik pontjában kárhoztatja az egyházi szolgákat, amiért nem őrizték meg a lelkigondozás feladatkörét maguknak, és felemeli a modern pszichológusokat, akik rájöttek az álmok hatalmas szerepére, értelmezésük szükségességére. Ebben igaza is van, hiszen a felvilágosodással, az emberi értelem dicsőítésével párhuzamosan került ki a lelkészek kezéből a psziché gondozása, mivel a vallás és a tudomány kettévált, és a gyógyítást (pszichikai problémák kezelését) kirántották a Gyógyító (Krisztus) kezéből, mondván, hogy Ő avítt és tudománytalan. Persze lehet azon vitatkozni, hogy az egyház mennyire engedte, hogy a Gyógyító végezhesse munkáját, de szerintem most sem az lenne a dolgunk, hogy leutánozzuk Freud, vagy Jung módszereit, és átvegyük az ő gondolkozásukat, szóhasználatukat, hanem, hogy hitelesen képviseljük Őt a földön."

A könyv beszerezhető:
http://www.goodnews.hu
http://www.clchungary.com

Kritikája hamarosan ugyanitt...