Nem túl népszerű manapság keresztényüldözésről beszélni, de azért mégis becsúszik egy-egy hír a fősodratú médiába is. Ez a film, bár nem tartozik a kasszasikerek közé, mégis egy próbálkozás, hogy az emberek szembesüljenek az Iszlám alapjában harcos énjével.
Ezt Samir Majan, egy frissen Amerikában egyetemet végzett fiatalemberen keresztül mutatja be a film. A konfliktus a következő: a család azt hitte, hogy csak egyetemre megy, és utána hazajön, és otthon, a Közel-Keleten talál magának egy jó állást a frissen megszerzett tudásával. De nem így alakultak a dolgok. Amerikában megtapasztalta az egyetemi keresztény társaiban Krisztus szeretetét, megtért, és életét, saját családját már egy ilyen keresztény környezetben képzelte el. Így amikor hazament, úgy gondolta, hogy van három hete a gép indulásáig, addig lassan csöpögtetve az információt be fogja vallani, hogy kereszténnyé vált, és, hogy az USA-ban fog dolgozni, élni. Már az első nap után felfedezték nála a Bibliát, így megverve az utcára került, hogy érezze kivetettségét, és visszatérjen megalázva, megvetve a keresztény hitet.
Ez után az utcákon bolyongott, étel és fedél nélkül. Majd meglátott egy keresztény templomot ahol besúgónak hitték, így nem foglalkoztak vele. Egyedül gyermekkori muszlim (formálisan vallásos) barátja segített neki a bajban. Elbujtatta egy motelban, de a család rájött, hogy ott szállt meg így újra az utcára került. Ekkor leírta a gyülekezet vezetőjének a történetét, bizonyítva, hogy bízhat benne, mivel nem kém. Be is fogadták. Még helyettesítette a pásztort is egy alkalommal (a muszlim barátja közreműködésével), amikor könyvet és információt csempésztek, be illetve ki az országból.
Majd eljött a visszautazás napja. Döntenie kellett, vagy hazamegy (Amerikába) és jómódban éli az életét, vagy marad és a társadalom kivetettjeként szolgálja az Urát. Ő az utóbbit választotta.
A film hitelesen ábrázolja a Közel-Kelet valóságát, hogy mi történik, ha egy muszlim család egyik tagja megtér. A család illetve rokonság kötelessége visszavezetni, ha ez nem sikerül, akkor megölni. De bárhogy is történik, mindenképpen egy szégyenfolt a családnak az ilyen "tévelygés".
Nem lehetne mondani, hogy a film nagy költségvetéssel készült. Sajnos ez óhatatlanul is látszik rajta. Viszont ha valakit a mondanivaló érdekel igazán, és a hiteles ábrázolási mód, akkor biztosan élvezni fogja a mozit.

Egy kis ízelítő:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése