Az ószövetség antropológiája

Antropológia, azaz embertan többféle lehet. A teológiában tárgyalt embertan Isten szemszögéből vizsgálja az embert, annak fizikai, lelki megnyilvánulását, valóságát.
Ez a könyv ilyen szempontból tökéletes. Az emberi létezés három nagy síkját tárgyalja a könyv. Először is az ember lelki-fizikai létével foglalkozik, hiszen az ember teremtéséből adódóan lelki, nem csupán szövetek, kémiai és egyéb folyamatok összessége. Itt tárgyal olyan témákat, mint lélegzet, vese, máj, szív, és egyéb olyan "szervi funkciókat", melyek értelmezhetőek a teológia, a Biblia szempontrendszerében is. Az epéről például a következő kijelentést olvashatjuk:

"A máj termeli az epeváladékot. Csak a Jób könyvének tudós szerzője említi egy alkalommal az epehólyagot (merérá 16,13) és kétszer az epét (merórá 20,14.25), amivel kapcsolatban megjegyzendő, hogy mindkét szót valójában a mrr "keserűnek lenni" gyökből képezték. Az emésztés folyamatáról és a máj váladékának az emberi testben betöltött szerepéről a Jób 20,14 ezt mondja:
eledele átváltozik mé'ímjében (belsejében, gyomrában),
viperaméreggé lesz kerebjében (belsejében).
Amennyiben az epehólyagot nyílvessző találja el, az komoly életveszéllyel fenyeget (Jób 16,13, vö. 20,25)." (92. oldal)

A következő szakasz az ember idejével, életidejével foglalkozik, születéstől, munkán, betegségeken át a halálig. Itt kell megjegyeznem, hogy az író a "tudományos" teológia talaján áll azaz a kritikai kutatások hatással voltak rá, így az egyszerű hívők között kevésbé ismert, de a teológusok által jól ismert fogalmakkal, és beosztásban tárgyalja a Biblia kijelentéseit. Ezt mutatja meg az alábbi idézet, melynek stílusa, gondolkodásmódja jellemzi az egész könyvet:

"Az ember életének ideje különböző szakaszokon megy végig, egészen a fiatalság ellenpólusa, az aggastyánkor, eljöttéig.
1. Az élettartamot jelentő héber szó - heled - az élet rövidségéről szóló panaszokban fordul elő (Zsolt 39,6; 89,48; vö. Jób 11,17). Mekkora a várható élettartam az Ószövetségben? Egzakt és történelmileg hiteles, több évszázadot felölelő életkori adatokkal csak Júda királyainak krónikái szolgálnak, méghozzá magukról a dávidi királyokról. Az eddigi kronológiai kutatások nagyrészt megbízható adatokat nyújtanak a Dávid-ház 14 királyáról Kr. e. 926 és 597 között. Ezek alapján körülbelüli életkorukat a következők szerint határozhatjuk meg:
Roboám 56 év, Jósáfát 55 év, Jórám 38 év, Ahazjá 21 év, Joás 45 év, Amacjá 38 év, Azarjá/Uzzijjá 66 év, Jótám 40 év, Áház 35 év, Ezékiás 56 év, Manassé 66 év, Ámón 22 év, Jósiás 38 év, Jojákim 35 év.
A megadott évszámok egy-két év eltéréssel valószínűleg megbízhatók az Amacjá és Ezékiás közötti időszakban (Kr. e. 825-697?) azonban különösen bizonytalanok a rendelkezésre álló adatok. A mi céljaink szempontjából azonban az esetleg előforduló hibák általában kiegyenlítik egymá~t. Figyelemre méltó, hogy az élettartam 21 és 66 év között változik, és hogy az átlagéletkor nem éri el egészen a 44 évet. Ha meggondoljuk, hogya hercegeket csecsemő- és kisgyermekkorukban különös figyelemmel ápolták, felnőttkorukban pedig intenzívebben őrizték, mint a népesség többi részét, akkor a várható közepes élettartamot - mindenekelőtt a magas csecsemőhalálozási arányt figyelembe véve - jelentősen alacsonyabbra kell tennünk. Míg a 90. zsoltár szerint (10. vers) az ember életének ideje általában 70 év és csak "kivételes életerő" (bigbúrót) esetében 80 - és ezek már rendkívül magas életkort jelentenek! -, addig a fent említett 14 dávidi király közül egyik sem érte meg még a 70 évet sem. A 2Sámuel 5,4 szerint csak maga Dávid érte meg a 70 esztendőt; azonban mind trónra lépésének idejét (30 éves korban) mind pedig uralkodásának időtartamát (40 év) felfelé kerekített adatoknak kell tekintenünk. Az 1Krónikák 29,28 szerint a 70 éves életkor "szép kornak" (szébá tóbá) számít. Amikor az 5Mózes 34,7 Mózes életkorát 120 évben adja meg, akkor ugyanúgy, mint a pátriárkák esetében, Izráel őskorát a reménykedve várt üdvidők várakozásaihoz szabja, amikor is az Ézsaiás 65,20 szerint a legfiatalabb ember 100 évesen fog meghalni. A Mózes utáni időkben száz évnél magasabb életkorról csak Józsué (110 éves, Józs 24,29), Jób (140 éves, Jób 42,16) és Jójádá főpap (130 éves, 2Krón 23,15) esetében számol be a híradás. Az 1Mózes 6,3 szerint az ember élettartama, miután túllépte a számára megszabott határokat, 120 évre korlátozódik (vö. 1Mózes 5). Ebben az összefüggésben nem történeti, hanem mitikus értékek a mérvadók." (149-150. oldal)

A könyv harmadik része az ember társadalmi érintkezésének rendszerével foglalkozik. Ide tartozik a család, házasság, a politikában való részvétel, és minden ami egy egyént a társadalomban érhet. A felebaráti szeretetről az alábbiakat olvashatjuk: (részlet)

"3. Az Ószövetség más rétegei a testvériségre mint általános emberi jelenségre irányítják a figyelmet. A jahvista számára az 1Mózes 4,1-16-ban Káin és Ábel történetén keresztül élesen vetődik fel ez a kérdés; a "fivér" motívum ebben a részben hétszer jelenik meg (4,2.8a.b; 4,9a.b; 4,10.11). Az emberi együttélés univerzális problémája itt egy anya két fián keresztül kerül bemutatásra, akik a két, alapvetően különböző foglalkozási ágazatban dolgoznak: az egyik földműves, a másik állattenyésztő, és ezáltal két egymástól különböző szociális struktúrához tartoznak. Amelyikük hátrányos helyzetben érzi magát a másikkal szemben, az válik kettőjük közül a másik esküdt ellenségévé és gyilkosává. A testvérére vonatkozó kérdésre kérdéssel válaszol, hogy vajon felülvigyázója-e ő a testvérének. A bizonytalanba száműzik arról a földről, amelyből testvére vére az égre kiált, testvérgyilkosként azonban Isten megkülönböztető jelét kell viselnie, amely a kíméletlen vérbosszúval szemben megvédi. Az ellenségeskedő testvérek általános emberi témája továbbá Izráel ősatyái között Ézsau és Jákób (1Móz 27kk), valamint József és testvérei (1Móz 37.39kk) történeteiben tárul elénk változatos formákban. Az 1Mózes élesen rávilágít arra a tényre, hogy Izráel morális tekintetben semmivel sem jobb a világ egyéb népeinél.
Izráel azonban megtapasztalja a továbbvezető szót, amelynek hullámai túlgyűrűznek az ország határain. A 3Mózes 19,17k-ban ezt olvashatjuk:
'Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, de ne neheztelj rá elkövetett vétke miatt. Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat! Én vagyok az Úr!'
A 34. vers kiegészíti ezt:
'Olyan legyen a köztetek tartózkodó jövevény, mint a közületek való bennszülött! Szeressétek, mint magatokat, mert jövevények voltatok Egyiptomban. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek!'
Ezen mondatok mindegyike küzd a mindenhol jelenlévő Káinnal, Jákóbbal és Ézsauval, Józseffel és testvéreivel, minden csírázó gyűlölettel, minden panasz, bosszú és haragtartás igényével. Üzenetük egészen a felebaráti szeretet parancsolatáig hatol, amelynek ebben a formában Izráel környezetében még nem akadt párja, és amely az Újszövetségben központi jelentőségűvé válik. Ez a rendelkezés záró soraiban már itt hangsúlyozottan magában foglalja a nem-izraelita embertársakat, akik Izráelben védelem alatt állnak. Mindennek kizárólagos oka JHVH, aki Izráelnek szent és jóságos Istenként mutatkozott be, mindenekelőtt népe egyiptomi jövevénysége során.

A könyv olvasása nagy élményt jelenthet a teológia iránt érdeklődőknek, vagy teológiával foglalkozóknak, mivel a szóelemzései, értelmezési módszerei eltérnek a mai fősodratú teológiai gondolkozásmódtól, de abszolút megszívlelendő, elfogadásra méltóan tárja elénk gondolatait.

A könyv a Harmat gondozásában jelent meg 2001, és 2003-ban.
Megvásárolható itt, vagy itt...